Gerilla-hadviselés

A gerilla-hadviselés^[1] olyan katonai módszer, amely során kis létszámú, mozgékony, fegyveres csoport meglepetésszerű támadást hajt végre nagyobb létszámú és emiatt általában kevésbé mozgékony katonai egység ellen. A gerilla-hadviselést alkalmazó csoportok rendszerint kihasználják az általuk jól ismert terület adottságait, és ezért védelmi pozícióban rendezkednek be. Ezzel arra kényszerítik az ellenséget, hogy azok egy számukra kevésbé ismert terepen mozogjanak.^[2]

Leírása

A gerilla-hadviselés jellemzően a fegyveres ellenállók vagy milicisták^[3] által, hagyományos hadseregek ellen alkalmazott taktika. Nem keverendő össze a kisebb létszámú reguláris katonai alegységek által végrehajtott katonai műveletekkel.

A gerilla szó a spanyol guerra (’háború’) szóból ered. Az -illa kicsinyítő képzővel körülbelül a ’kis háború’ kifejezést jelenti. A félszigeti háború a napóleoni háborúk egyik szakasza, ami során a Grande Armée marsalljai elfoglalták az Ibériai-félszigetet, de a franciabarát hatalmat nem tudták stabilizálni az elégedetlen spanyolok és portugálok miatt, akik a partraszálló britek (Arthur Wellesley, Wellington hercege) támogatásával fegyvert fogtak az önrendelkezés kivívásáért.^[4] Ezen harci egységek a guerrilla-k, férfi tagjai a guerrillero-k, női tagjai a guerrillera-k.

A hadviselés ezen formája a 20. században is nagy szerephez jutott. Az egyik első, meglepetésszerű sikere 1920-ban következett be, amikor a felkelő írek vereséget mértek az angolokra. A későbbiekben Mao Ce-Tung a kínai-japán háborúban, illetve a Japán által megszállt kínai területeken sajátította el a gerillataktika fogásait. A kubai forradalom, illetve az algériai háború is segítette a gerillaelméletek fejlődését. Jelentős fejlődést hozott magával a vietnámi háború. Che Guevara bolíviai vagy kongói próbálkozásai azonban kudarccal értek véget. A szovjet-afgán háborúban a mudzsahedin gerillák súlyos anyagi és morális veszteségeket okoztak a Szovjet hadseregnek. A 2001-es amerikai-afgán háború se hozott több eredményt, a különbség annyi volt, hogy most a tálibok ellen kellet harcolni; itt is kudarcot vallott a beavatkozás.

Nagy gerillamozgalmak a 20. században

A gerillamozgalmakat 4 kategóriába lehet sorolni:

1. Nemzeti (jobboldali (legtöbbször))
2. Vallási (fundamentalista iszlám, szélsőséges keresztény, ultra-cionista zsidó, stb.)
3. Szeparatista (Etnikai, törzsi, stb.)
4. Honvéd (esetek többségében nincs konkrét politikájuk a megszállók kiűzésén kívül)
5. Terrorista(szerű) (főleg iszlám szervezetek, de van másféle is)

A gerilla-hadviselés jelentősebb képviselői: Mao Ce-tung, Abd el-Krim, Thomas Edward Lawrence, Võ Nguyên Giáp, Josip Broz Tito, Michael Collins, Che Guevara, Carlos Marighella, Szun-ce.

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek

• Napóleoni háborúk
• Gerillamarketing

Partizán

• Átvihetők-e az aszimmetrikus hadviselés tapasztalatai?
• Felderítés és negyedik generációs hadviselés (Felderítő szemle 65.o)