Omega 5

Omega
Omega 5
nagylemez
Megjelent1973. (H)
Stílusprogresszív rock, hard rock, szimfonikus rock
KiadóMHV
Omega-kronológia
Élő Omega
(1972)
Omega 5
(1973)
Omega 6: Nem tudom a neved
(1975)
Sablon • Wikidata • Segítség

A Omega 5 az Omega ötödik magyar stúdióalbuma 1973-ból. Több szempontból is úttörőnek számít a magyarországi rockzenében: ezen használtak először szintetizátort (A madár című dalban), a hattételes Szvit kompozíció pedig az első olyan hazai progresszív rock felvétel, amit rockegyüttes és szimfonikus zenekar közösen készített.

Kiadások

Az album először hanglemezen jelent meg 1973-ban, majd 1976-ban kazettán. 1992-ben először a Omega 1968–1973 – Az Omega összes nagylemeze I. gyűjteményben jelent meg CD-n (bár a CD-k külön-külön is megvásárolhatóak voltak), majd 1999-ben Szvit címmel jelent meg az alternatív kiadás, eltérő dalsorrenddel. 2001-ben az Antológia sorozat második részében is az alternatív kiadás jelent meg.

Év Kiadó Formátum Sorszám Megjegyzések
1973 MHV Pepita LP SLPX 17457
1976 MHV MC
1987 MHV Favorit LP Omega 1968-1973 – Az Omega összes nagylemeze I.
1992 Hungaroton Mega CD 92/M-049
1994 Hungaroton Mega HCD 37629 Omega 1968–1973 – Az Omega összes nagylemeze I.
1999 Hungaroton Mega MCDA 87614 Szvit – alternatív kiadás.
Hungaroton MC MMCA 87614
2001 Hungaroton CD HCD 87614 Antológia vol. 2. 1970–1975 – Hard rock albumok – az alternatív kiadást tartalmazza.
2001 BMG Germany Anthology vol. 2. 1970–1975 – Hard Rock Alben – németországi licenckiadás.
2015 Hungaroton LP Anthology – Az Omega első 13 albumának gyűjteményes kiadása, az eredeti lemezek hangzásával és dallistájával.

Dalok

Első oldal

  1. Hazug lány (Mihály TamásKóbor JánosSülyi Péter)
  2. A madár (Molnár György – Kóbor János – Sülyi Péter)
  3. Én elmegyek (Molnár György – Kóbor János – Sülyi Péter)
  4. A jövendőmondó (Mihály Tamás – Kóbor János – Sülyi Péter)
  5. Járt itt egy boldog ember (Mihály Tamás – Kóbor János – Sülyi Péter)
  6. Búcsúztató (Molnár György – Kóbor János – Sülyi Péter)

Második oldal

  1. Szvit (Mihály Tamás – Kóbor János – Sülyi Péter)
    1. Ébredés
    2. A malomban
    3. Hazafelé
    4. A hetedik napon
    5. Délutáni szerelem
    6. Van, aki nyugtalan

Alternatív kiadás

1999-ben Szvit címmel jelent meg az album felújított kiadása, amelyen a Szvit, A jövendőmondó és az Én elmegyek hangszerelése is eltér az eredetitől. A hivatalos magyarázat szerint ezeket a dalokat 1973-ban két változatban rögzítették, vannak azonban olyan vélemények, amelyek szerint az eredeti felvételekre utólag rájátszottak.

  1. Szvit
    1. Ébredés
    2. A malomban
    3. Hazafelé
    4. A hetedik napon
    5. Délutáni szerelem
    6. Van, aki nyugtalan
  2. A jövendőmondó
  3. Én elmegyek
  4. A madár
  5. Járt itt egy boldog ember
  6. Hazug lány
  7. Búcsúztató

Helló, Elefánt!

A madár című dalt a koncerteken eredetileg más szöveggel játszották, amit Kóbor János írt és egy valós élmény ihletett: az együttes indult volna a turnébusszal, de Molnár Györgyöt, becenevén Elefántot nem találták. A szakadó esőben keresgélve végül egy bárpultnál ülve bukkantak rá. Ez a változat még nem tartalmazta a madárvijjogást imitáló szintetizátorhangokat. Hivatalos kiadványon nem jelent meg, de bootleg-felvételen fennmaradt.

Közreműködött

Produkció

  • Csintalan László – hangmérnök
  • Omega együttes és Székely András – zenei rendező(k)

Az MHV – Omega (Aubeck Ferenc és Kóbor János) felvétele.

Források

  • Omega 5. (Diszkográfia)
  • Omega 5. (CD) album – Zeneszöveg.hu
Sablon:Omega
  • m
  • v
  • sz
Omega
Kóbor János · Benkő László · Molnár György · Mihály Tamás · Debreczeni Ferenc
Somló Tamás · Presser Gábor · Laux József
Kislemezek
Paint It, Black / Bus Stop · Bend It / I Put a Spell on You · Little Man / What Now My Love · Sunny / No Milk Today · Nem új a nap alatt semmi / Nem szeretlek · Megbántottál / Nem vagy szép · Azt mondta az anyukám / Rózsafák · Ismertem egy lányt / Szeretnék visszamenni hozzád · Zárt ajtók mögött / Halott virágok · Volt egy bohóc / Nem tilthatom meg · Kiabálj, énekelj / Most már olyan mindegy · Trombitás Frédi / Ha én szél lehetnék · Naplemente / Régi csibészek · Ballada a fegyverkovács fiáról / Snuki · Ten Thousand Paces / The Jester’s Daily Bread · Dead (Are the) Flowers / The Prodigal Son · Pearls in Her Hair / Petroleum Lantern · Petróleumlámpa / Gyöngyhajú lány · Sötét a város / Ülök a hóban · Kiskarácsony, nagykarácsony / Kállai kettős · Olyan szépen mosolygott / Oh, Barbarella · Hűtlen barátok / Szomorú történet · Régvárt kedvesem / 200 évvel az utolsó háború után · A könyvelő álma / Az égben lebegők csarnoka · Miss World · Egy életre szól · Meghívás
Külföldi kislemezek
Pearls in Her Hair / Petroleum Lantern · Pearls in Her Hair / The Lying Girl · Perlen im Haar · Everytime She Steps In / The Bird · Live as Long as / Spanish Guitar Legend · Skyrover / Russian Winter · Rush Hour / Lady of the Summer Night · Break the Chain / Tower of Babel · Tower of Babel
Stúdióalbumok
Trombitás Frédi és a rettenetes emberek · 10000 lépés · Éjszakai országút · Élő Omega · Omega 5 · Nem tudom a neved · Időrabló · Csillagok útján · Gammapolis · Az arc · Omega XI · A Föld árnyékos oldalán · Babylon · Trans and Dance · Egy életre szól · Égi jel · Testamentum
Külföldi albumok
Koncertalbumok
Válogatások
Legendás kislemezek · Platina · Omega 6-7. · Az Omega összes kislemeze 1967–1971 · Az Omega-koncertek legnagyobb sikerei eredeti felvételeken · Dream · Happy · Heavy · Space · Titanium · The Beaty Sixties · The Spacey Seventies · The Progressive Eighties · The Heavy Nineties
Gyűjteményes kiadások
OMEGA 1968–1973 (Az Omega összes nagylemeze I.) · ÉGI VÁNDOR 1974–1981 (Az Omega összes nagylemeze II.) · Antológia vol. 2. 1970-1975 Hard-rock albumok · Antológia vol. 3. 1975-1980 Space-rock albumok · Antológia vol. 1. 1965-1970 Beat albumok · Antológia vol. 4. 1980-1985 Synth-rock albumok · Antológia vol. 5. 1985-2000 Rock albumok · Decades · LP Anthology
Filmográfia
Tízezer lépés · Omega, Omega, Omega · Jubileumi koncert · Népstadion 1994 · KonceRt. – Népstadion 1999 · Népstadion 1994 – Az igazi választás · A bulik MÁSKÉPpen · Szuperkoncert – Népstadion 2001. június 2. · Napot hoztam, csillagot · Jubileumi koncertek · Napot hoztam, csillagot koncertturné 2004
Szimfonikus produkciók
Tagok önálló munkái
Űropera · Lexikon · Szintetizátor-varázs · Megszakadt kapcsolat · Ikarosz · Omega-mix · Impressio · Hogyan tovább? · 56 csepp vér · Last Minute · Másik világ · Omega Red Fighter
  • könnyűzene Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap