Szinetár Miklós

Szinetár Miklós
A Rivalda 84-85 antológiában megjelent portréja Csigó László felvétele
A Rivalda 84-85 antológiában megjelent portréja
Csigó László felvétele
SzületettSzinetár Miklós
1932. február 8. (92 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar magyar
HázastársaHámori Ildikó (1973–)
GyermekeiSzinetár Gábor
Szinetár Dóra
SzüleiSzinetár Ernő
Révész Malvin
Foglalkozásaszínházi-, TV- és filmrendező, egyetemi tanár
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (1949–1953)
Kitüntetései

  • IMDb
  • PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Szinetár Miklós témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Szinetár Miklós (Budapest, 1932. február 8. –) Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, televíziós- és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész. A Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese, a Halhatatlanok Társulata kuratóriumának elnöke, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja (2022[1]).

Életpályája

Huzella Elek irányítása alatt komponálni tanult, valamint énektanulmányokat folytatott Sallai József vezetésével. 1949–1952 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán tanult. 1953–1960 között a Budapesti Operettszínház rendezője, majd főrendezője, 1953–2004 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt 51 évig. 1960–1962 között a budapesti Petőfi Színház művészeti vezetője. 1962–1971 között az MTV főrendezője, 1971–1974 között művészeti vezetője, 1974–1979 között művészeti igazgatója, 1979–1986 között elnökhelyettese, 1986–1990 között főrendezője.

1987–1990 között a Nemzeti Színház felépítésének kormánybiztosa. 1993–1996 között a Fővárosi Operettszínház igazgatója, 1996–2001 között, valamint 2002–2005 között az Operaház főigazgatója. 2000 óta az Operaház örökös tagja. 2003 óta a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj Bizottságának tagja. 2004 óta professor emeritus. 2005 óta a Magyar Televízió főmunkatársa. 2007 óta a Tévés Művészek Társaságának elnöke.

Családja

Törvénytelen gyermekként született, édesanyja Révész Malvin (asszonynevén Szinetár Ernőné, 1897–1986)[2][3] addigra elvált Szinetár Ernő (1902–1996) debreceni születésű ideggyógyász és pszichoanalitikustól[4][5], aki négyéves korában fogadta örökbe Szinetárt. Anyja és három nőtestvére nevelte fel.[6]

Apai nagyszülei, Szinetár Sámuel (1877–1944) fakereskedő és Goldstein Szeréna (1881–1944) a holokauszt áldozatai lettek.[6]

Háromszor nősült. Első felesége cigány származású volt, második feleségével közös gyermekük Szinetár Gábor.[6][7] Harmadszor Hámori Ildikó Kossuth-díjas színművészt vette feleségül, közös gyermekük: Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színész.

Könyvei

  • Kalandjaim. Szubjektív dokumentumok; Magvető, Bp., 1988
  • Így kell ezt!… Vagy másképp. Szinetár Miklós elmondja életét Kozák Gyulának; Balassi, Bp., 2003
  • Röptében a világ körül; Helikon, Bp., 2003
  • Operán innen, operán túl. Tudósítások, levelek, beszélgetések; Editorial, Bp., 2007
  • Pályázat; Európa, Bp., 2012
  • A második pályázat; Európa, Bp., 2013
  • Senki többet? Pályázat harmadszor...; Európa, Bp., 2016
  • A nagyvadak érdekelnek. Beszélgetések Szinetár Miklóssal; riporter László Ferenc; Magyar Állami Operaház, Bp., 2017 (Az Operaház örökös tagjai)
  • 88; Noran Libro Kft., Bp., 2020
  • 88 és fél; Noran Libro Kft., Bp., 2021
  • Szinetár. Önéletrajz-szerűség és egyebek; Free Spirit Publishing, Bp., 2023
  • Szinetár. Önéletrajz-szerűség és egyebek 2.; Free Spirit Publishing, Bp., 2024

Színházi rendezései

  • William Shakespeare: A windsori víg nők (1953)
  • Abba Kovner: Álruhás kisasszony (1954)
  • Fényes Szabolcs: Két szerelem (1954)
  • Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (1954, 1961)
  • Kálmán Imre: A Montmartre-i ibolya (1955, 2005)
  • Huszka Jenő: Szabadság, szerelem (1955)
  • Sós György: Tékozló fiatalok (1956)
  • Vernon Beste: Egy amerikai Londonban (1956)
  • Kerekes János: Kard és szerelem (1957)
  • Kemény EgonTabi László–Erdődy János: Valahol Délen Эгон Кемень: "Где-то на юге" - Szverdlovszki Zenés Komédia Színház, 1957. 06. 11.
  • Bertolt Brecht: Koldusopera (1958, 1960, 1987, 1997, 2011)
  • Tóth Miklós: Köztünk maradjon (1958)
  • William Somerset Maugham: A királyért (1958)
  • Auber: Fra Diavolo (1959, 1993)
  • Nestroy–Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz avagy a három jómadár (1959)
  • Miljutyin: Nyugtalan boldogság (1959)
  • Kacsóh Pongrác: János vitéz (1959)
  • Jacques Offenbach: Szép Heléna (1959, 1994)
  • Gáspár Margit: Égiháború (1960)
  • Gioachino Rossini: Ory grófja (1960)
  • Mozart: Così fan tutte (Mind így csinálják) (1960, 1970, 1979, 1991)
  • Hubay Miklós: Egy szerelem három éjszakája (1961, 1970)
  • Kállai István: Az igazság házhoz jön (1961)
  • Mándy Iván: Mélyvíz (1961)
  • Shakespeare: Rómeó és Júlia (1962)
  • Petrovics Emil: C'est la guerre (1962)
  • Kozma József: Elektronikus szerelem (1963)
  • Shakespeare: Szentivánéji álom (1963)
  • Elbert–Mészöly: Legenda a dicsőséges feltámadásról úgy, amint azt a Szent Evangéliumokból összeszedegette és megverselte: Wilkowiecki Mikolaj páter czestochowai szerzetes barát, az Úrnak 1575. esztendejében (1964)
  • Luigi Pirandello: Az ember, az állat és az erény (1964)
  • Honegger: Johanna a máglyán (1964)
  • Gorkij: A nap fiai (1965, 1967)
  • Brecht: Ember, ember, egykutya (1965)
  • Max Frisch: Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul (1965)
  • Offenbach: 66-os szám (1965)
  • Kodály Zoltán: Székelyfonó (1965)
  • Giacomo Puccini: Turandot (1965, 1974, 1989, 1991)
  • Kodály: Háry János (1966, 1969–1970)
  • Gounod: Faust (1966, 1969, 1984–1985)
  • Mozart: A varázsfuvola (1966)
  • Ifj. Johann Strauss: A denevér (1967, 2001–2002)
  • Ifj. Johann Strauss: A cigánybáró (1967)
  • Giuseppe Verdi: Don Carlos (1967)
  • Erkel Ferenc: Bánk bán (1968)
  • Osztrovszkij: Jövedelmező állás (1968)
  • Muszorgszkij: Borisz Godunov (1971, 1999)
  • Erkel Ferenc: Hunyadi László (1972, 2003)
  • Henrik Ibsen: A nép ellensége (1972, 1978)
  • Beethoven: Fidelio (1975)
  • George Bernard Shaw: Szent Johanna (1975)
  • Kander-Ebb: Kabaré (1976–1977)
  • Madách Imre: Az ember tragédiája (1976)
  • Hernádi Gyula: Szép magyar komédia (1977)
  • Umberto Giordano: Andrea Chénier (1978)
  • Szophoklész: Antigoné (1979)
  • Molière: Don Juan, avagy a Kőszobor lakomája (1980)
  • Székely János: Hugenották (1980)
  • Romhányi József: Eszterházi rögtönzés (1980)
  • Cimarosa: Il maestro di capella (1980)
  • Bizet: Carmen (1980, 1985, 2000)
  • Székely János: Protestánsok (1980)
  • Offenbach: Hoffmann meséi (1981)
  • Verdi: A trubadúr (1983)
  • Schiller: Don Carlos (1984)
  • Molière: Tartuffe (1984)
  • Pater–Kazimierz: Legenda a dicsőséges feltámadásról (1985)
  • Rossini: A sevillai borbély (1986, 2003)
  • Calderón de la Barca: Az élet álom (1986)
  • Schönberg: A nyomorultak (1987)
  • Mozart: Figaro házassága (1987)
  • Nagy Ignác: Tisztújítás (1989, 2001, 2007, 2009)
  • Richard Wagner: Tannhäuser (1990)
  • Ábrahám Pál: Viktória (1990)
  • Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (1991)
  • Molière: Az úrhatnám polgár (1992)
  • Mascagni: Parasztbecsület (1994)
  • Leoncavallo: Bajazzók (1994)
  • Lehár Ferenc: A víg özvegy (1995, 2004)
  • Porter: Csókolj meg, Katám! (1996)
  • Verdi: Rigoletto (2005)
  • Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára (2006)
  • Molnár Ferenc: A hattyú (2009)
  • Fall: Madame Pompadour (2010)
  • Verdi: Macbeth (2011)
  • Euripidész: Iphigeneia Auliszban (2012)
  • BoldizsárSzörényiBródy: István, a király (2021)
  • Lehár Ferenc - Kállai István: A víg özvegy (2022, 2023)

Filmjei

Tévéfilmek

  • Éjszakai repülés (1963)
  • Baleset (1967)
  • Halálnak halálával (1969)
  • Az ember tragédiája (1969)
  • Igéző (1970)
  • Dosztojevszkij: A bűnös (1971)
  • Molière: Sganarelle, avagy a képzelt szarvak (1972)
  • Molière: Férjek iskolája (1972)
  • Aranyborjú (1974)
  • Dunakanyar (1974)
  • Trisztán (1975)
  • A kékszakállú herceg vára (1981)
  • Bánk bán
  • Johann Strauss: A denevér (1988)
  • A trónörökös (Der Kronprinz), magyar–osztrák–NSZK koprodukció (1989)
  • Fidelio (1991)
  • Così fan tutte (1998)

Sorozatok

Mozifilmek

  • Délibáb minden mennyiségben (1961)
  • Háry János (1965)
  • Csárdáskirálynő (1971)
  • Az erőd (1979)

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1. https://mta.hu/szima/szinetar-miklos-szekfoglalo-eloadasa-112454
  2. Születési bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári akv. 3793/1897. folyószáma alatt familysearch.org (Hozzáférés: 2017. július 6.)
  3. Népszabadság, 1986. november (44. évfolyam, 258–281. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár (magyar nyelven). adtplus.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2017. április 17.)
  4. Népszabadság, 1970. március (28. évfolyam, 51–75. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár (magyar nyelven). adtplus.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2017. április 17.)
  5. Születési bejegyzése a debreceni polgári akv. 1470/1902. folyószáma alatt familysearch.org (Hozzáférés 2017. július 6.)
  6. a b c Mátraházi Zsuzsa: Portré: Szinetár Miklós rendező. HVG, XLV. évf. 32. sz. (2023. augusztus 10.) 66. o.
  7. FilmesHáz (2014. december 5.). „FilmesHázi beszélgetés Szinetár Miklóssal”.  
  8. A Fővárosi Közgyűlés nyolc új budapesti díszpolgárt választott Index, 2017. április 5.
  9. Szinetár Miklós Óbuda díszpolgára. obuda.hu. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, 2022. május 7. [2022. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. június 20.)

Források

  • Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó ISBN 963-8477-64-4
  • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  

További információk

Sablon:Szinetár Miklós
  • m
  • v
  • sz
Szinetár Miklós filmjei
  • Délibáb minden mennyiségben (1962)
  • Háry János (1965)
  • Csárdáskirálynő (1971)
  • Az erőd (1979)
Opera
Sablon:A Magyar Állami Operaház igazgatói
  • m
  • v
  • sz
kormánybiztosok
  • Podmaniczky Frigyes (1875)
  • Beniczky Ferenc (1888–1891)
  • Stresser József (1894)
  • Nopcsa Elek (1894–1897)
  • Huszár Kálmán (1897–1898)
  • Bánffy Miklós (1912–1917)
  • Wlassics Gyula (1920–1925)
  • Ókovács Szilveszter (2011–2013)
intendánsok
  • Podmaniczky Frigyes (1875)
  • Keglevich István (1886–1888)
  • Beniczky Ferenc (1888–1891)
  • Zichy Géza (1891–1894)
  • Nopcsa Elek (1894–1897)
  • Keglevich István (1898–1902)
első karmesterek
igazgatók
főigazgatók
  • Petrovics Emil (1986–1990)
  • Ütő Endre (1991–1995)
  • Vámos László (1995–1996)
  • Szinetár Miklós (1996–2001)
  • Locsmándi Miklós (2001–2002)
  • Szinetár Miklós (2003–2005)
  • Hegyi Árpád Jutocsa (2005–2006)
  • Vass Lajos (2007–2010)
  • Horváth Ádám (2011)
  • Mozsár István (2011)
  • Kovács János (2011)
  • Ókovács Szilveszter (2013–)
zeneigazgatók
fő-zeneigazgatók
Sablon:A Magyar Állami Operaház Mesterművésze
  • m
  • v
  • sz
A cím jelenlegi birtokosai
A cím elhunyt birtokosai
Színház- és Filmművészeti Egyetem
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1953-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1953-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Ambrus András · Árkos Gyula · Bitskey Tibor · Bódis Irén · Brunda Mihály · Csapó János · Csihák László · Fillár István · Garics János · Gurnik Ilona · Győri Ernő · Hadics László · Harmath Irma · Hegedűs Erzsébet · Kádár (Horcsák) Flóra · Marczi Erzsébet · Pápai Erzsi · Petrik József · Sabák Piroska · Somfai Margit (Ulbrich Józsefné) · Suka Sándor · Szigeti Géza · Szlonka Márta · Veszelei Mária
Osztályvezető tanár: Gellért Endre
Színházrendezők
Kazimir Károly · Kovács Gedeon · Lovas Edit · Marton Frigyesné (Braun Mária) ·  · Radványi Sándor · Szinetár Miklós
Osztályvezető tanár: Horvai István
Dramaturgok
Bánki László · Bozó László · Honti Györgyné · Kuklis Iván · Liska Dénes · Tuli József
Filmoperatőrök
Borbély János · Buzás Pál · Fehéri Tamás · Hajdú Ferenc · Hoffmann Vladimir · Horváth Ferenc · Király Ottó · Nagy József · Szabó Árpád · Szekeres József · Szurok János · Tiefbrunner László · Tóth Pál
Filmrendezők
Bednai Nándor · Endrődi Sándor · György István · Kornis Gábor · Mamcserov Frigyes · Mihályfi Imre · Mönich László · Vas János · Vas Jánosné
Osztályvezető tanár: Keleti Márton
Táncpedagógusok
Bohus Klára · Gyapjas István · Káldor Anna · Létai Dezső · Rotter Oszkár · Simay Zsuzsa · Szereba József · Vajk Mária
Évfolyamok · 1949 · 1950 · 1951 · 1952 · 1953 · 1954 · 1955 · 1956 · 1957 · 1958 · 1959 · 1960 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1959-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1959-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Balogh Emese •  Csűrös Karola •  Dégi István •  Holl István •  Király Levente •  Madaras József • Magda Gabriella •  Paláncz Ferenc •  Pásztor Erzsi •  Peczkay Endre •  Polgár Géza •  Somogyi Miklós •  Szekeres Ilona •  Vetró Margit
Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós, Olthy Magda
Évfolyamok · 1949 · 1950 · 1951 · 1952 · 1953 · 1954 · 1955 · 1956 · 1957 · 1958 · 1959 · 1960 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1962-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1962-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Filmrendezők
  • Kígyós Sándor
  • Kósa Ferenc
  • Manolov Mircso
  • Oláh Gábor
  • Schiffer Pál
  • Sipos András
  • Vámos Judit
    Osztályvezető tanár: Keleti Márton
  • Évfolyamok:
  • 1959
  • 1960
  • 1961
  • 1962
  • 1963
  • 1964
  • 1965
  • 1966
  • 1967
  • 1968
  • 1969
  • 1970
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1965-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1965-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Bősze György •  Győrffy László •  Kardos Gábor •  Kertész Péter •  Meszléry Judit •  Osztovics Cecília •  Parragi Mária

Osztályvezető tanár: Békés András

Balázs Péter •  Bálint András •  Drahota Andrea •  Ernyey Béla •  Farkas Gabi •  Fodor Zsóka •  Gönczöl András •  Moór Marianna •  Orbán Tibor •  Pálfi Gabriella •  Tóth Gabriella •  Tóth Sándor
Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós

Almási Éva •  Balogh Zsuzsa •  Csikos Sándor •  Csomós Mari •  Dániel Vali •  Harkányi János •  Horváth László •  Juhász Jácint •  Kozák András •  Szabó Éva •  Szersén Gyula •  Szilágyi Tibor

Osztályvezető tanár: Simon Zsuzsa, Gáti József
Filmoperatőrök
Andor Tamás •  Darvas Máté •  Dobay Sándor •  Dobray György •  Kende János •  Lukács Lóránt •  Zsóka Zoltán  •  Hartyun Balabanian
Osztályvezető tanár: Illés György
TV-operatőrök
Baranyi István •  Bíró Miklós •  Butskó György •  Gyöngyösi Lajos •  Németh Attila •  Somogyi Tibor •  Szabados Tamás •  Szilágyi Virgil
Televíziórendező
Dömölky János •  Esztergályos Károly •  Hajdufy Miklós •  Horváth Ádám •  Nemere László •  Szücs László
Osztályvezető tanár: Máriássy Félix, Makk Károly
Kis- és dokumentumfilm-rendező
Diramerian Hartyun Carlo •  Dr. Kárpáti György •  Fazekas Lajos •  Gyarmathy Lívia •  Hartyun Balabanian •  Kocsis Mihály •  Kovács Nándor •  Neményi Ferenc •  Reisenbüchler Sándor •  Sándor Pál •  Simó Sándor •  Szerkiszian Hartyun •  Szíjj Miklós •  Ventilla István
Osztályvezető tanár: Herskó János
Évfolyamok · 1959 · 1960 · 1961 · 1962 · 1963 · 1964 · 1965 · 1966 · 1967 · 1968 · 1969 · 1970 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1969-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1969-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Antal Anetta •  Balázsovits Lajos •  Benedek Miklós •  Benkő Péter •  Gór Nagy Mária •  Gyenge (Schüle/Erdélyi) Mária • Jobba Gabi •  Korbuly Péter •  Körtvélyessy Zsolt •  Monori Lili •  Pálos Zsuzsa •  Schütz Ila •  Vallai Péter
Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós
Film- és televízió rendező-operatőrök
Albert Sándor •  Alvaro Antonio Cabera Martinez •  Dr. Magdu Lucián •  B. Farkas Tamás •  Gazdag Gyula • Jankura Péter •  Keller Katalin •  Koltay Lajos •  Magyar Dezső •  Mussa Ibrahim •  Sípos István •  Szörény Rezső
Osztályvezető tanár: Máriássy Félix, Illés György
Évfolyamok · 1959 · 1960 · 1961 · 1962 · 1963 · 1964 · 1965 · 1966 · 1967 · 1968 · 1969 · 1970 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1972-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1972-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Film- és televíziórendezők
  • Évfolyamok
  • 1969
  • 1970
  • 1971
  • 1972
  • 1973
  • 1974
  • 1975
  • 1976
  • 1977
  • 1978
  • 1979
  • 1980
  • Category Kategória
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1976-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1976-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Andorai Péter •  Blaskó Balázs •  Bordán Irén •  Dóczi János •  Fabó Györgyi •  Holl Zsuzsanna •  Kánya Kata •  Ádám Tamás •  Nagyidai István •  Papadimitriu Athina •  Vitéz László

Osztályvezető tanár: Simon Zsuzsa

Bánfalvy Ágnes •  Cseke Péter •  Dunai Tamás •  Fehér Ildikó •  Fekete Gizella •  Katona Ágnes •  Kerekes Valéria •  Mihályi Győző •  O. Szabó István •  Polyák Zsuzsa •  Rupnik Károly •  Saárossy Kinga •  Vándor Éva •  Sinkovits-Vitay András

Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós, Babarczy László
Színházrendezők
Bohák György •  Csiszár Imre •  Darida Miklós •  Gali László •  Rencz Antal •  Szurdi Miklós •  Varsányi Anikó
Osztályvezető tanár: Major Tamás
Film- és televíziós operatőrök
Bánhegyi István •  Buglya Sándor •  Haraszti Zsolt •  Hollós Olivér •  Máriássy Ferenc •  Máthé Tibor •  Péterffy András •  Vékás Péter
Osztályvezető tanár: Illés György
Évfolyamok · 1969 · 1970 · 1971 · 1972 · 1973 · 1974 · 1975 · 1976 · 1977 · 1978 · 1979 · 1980 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1981-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1981-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Balogh Erika · Bánky Gábor · Borbély Sándor · Bubik István · Forgács Péter · Incze József · Kárpáti Denise · Kubik Anna · Kulka János · Lang Györgyi · Pásztor Gábor · Sipos László · T. Katona Ágnes · Újvári Zoltán

Osztályvezető tanár: Kazimir Károly, Iglódi István

Balikó Tamás · Bartal Zsuzsa · Benedek Gyula · Bieder Éva · Fehér Anna · Lesznek Tibor · Lipcsei Tibor · Nádházy Péter · Nemcsák Károly · Sipos András · Szalma Tamás
Osztályvezető tanár: Békés András, Valló Péter

Ábrahám Edit · Beratin Gábor · Bognár Zsolt · Borbiczki Ferenc · Csizmadia Gabriella · Dánielfy Zsolt · Karancz Katalin · Matoricz József · Sashalmi József · Szerednyey Béla · Tihanyi Péter · Tóth Enikő

Osztályvezető tanár: Kállai Ferenc, Szirtes Tamás
TV szerkesztő-rendezők
Deák Krisztina · Dr. Deme Zoltán · Gém György · Kerényi Mihály · Moldova Ágnes · Müller Péter Sziámi · Saár Tamás · Tarr Béla · Tolmár Katalin
Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós
Gyártásszervezők
Bakos László · Binder Gusztáv · Ducsay Sándor · Dunavölgyi Péter · Elek András · Fodor Imre · Fogarasi István · Gottmann Antal · Lovasi József · Németh Imre · Péterfay Attila · Purinszky Miklós · Regőci Attila · Román Péter · Sodin Péter · Szabó Miklós · Szohár Ferenc · Tihanyi Judit · Tímár László
Osztályvezető tanár: Föld Ottó
Évfolyamok · 1979 · 1980 · 1981 · 1982 · 1983 · 1984 · 1985 · 1986 · 1987 · 1988 · 1989 · 1990 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1986-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1986-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Bal József Sándor · Baráth Attila · Kocsó Gábor · Lengyel Ferenc · Molnár Erika · Németh Gábor · Tarján Péter · Vajdai Vilmos · Varga Zoltán · Vlahovics Edit · Zubornyák Zoltán · Zsíros Ágnes

Osztályvezető tanár: Major Tamás, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor

Bagó Bertalan · Both András · Epres Attila · Győri Péter · Kaszás Géza · Kerekes József · Kiss Erika · Mikula Sándor · Orosz Helga · Rékasi Károly · Segesvári Gabriella · Solymosi Tibor · Spolarics Andrea · Tallós Rita

Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós
Operett-, musicalszínészek
Détár Enikő · Farkasinszky Edit · Gajdos József · Gardi Tamás · Hadzsikosztova Gabriella · Harmath Imre · Horváth Éva · Kocsis György · Kozáry Ferenc · Kulcsár Lajos · Laklóth Aladár · Makay Ágnes · Pál Attila · Réti Andrea · Réti László · Sivók Irén · Szegedi Dorottya · Vásári Mónika · Zentai Lilla · Zsila Judit
Osztályvezető tanár: Kazán István
Film- és televíziórendezők
Pajer Róbert · Szász János · Fekete Tóth Eszter
Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós
Film- és televízióoperatőrök
Bélafalvy Balázs · Bene Gábor · Bucsek Tibor · Medvigy Gábor · Romvári György · Sára Balázs
Osztályvezető tanár: Illés György, Koltai Lajos
Évfolyamok · 1979 · 1980 · 1981 · 1982 · 1983 · 1984 · 1985 · 1986 · 1987 · 1988 · 1989 · 1990 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1990-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1990-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Bertalan Ágnes •  Csányi János •  Csendes Olivér •  Gazdag Tibor •  Ilyés Róbert •  Kaszás Gergő •  Májer Zsigmond •  Majzik Edit •  Nagy Adrienne •  Söptei Andrea •  Stohl András •  Tihanyi Szilvia

Osztályvezető tanár: Zsámbéki Gábor, Székely Gábor

Bertók Lajos •  Csonka András •  Dégi János •  Földes Tamás •  Illés Györgyi •  Kanda Pál •  Kocsis Mariann •  Moravek Krisztina •  Náray Erika •  Rusz Milán •  Széles László •  Tóth Ildikó
Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós, Léner Péter
Színházrendezők
(Kiegészítő szak)
Balikó Tamás •  Kolos István •  Mácsai Pál
Osztályvezető tanár: Ádám Ottó
Évfolyamok · 1989 · 1990 · 1991 · 1992 · 1993 · 1994 · 1995 · 1996 · 1997 · 1998 · 1999 · 2000 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1993-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1993-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Balázs Ágnes •  Bede-Fazekas Szabolcs •  Bodor Böbe •  Kállóy Molnár Péter •  Létay Dóra •  Németh Zsuzsa •  Nyári Zoltán •  Őze Áron •  Tóth Gáspár András •  Várnai Szilárd

Osztályvezető tanár: Iglódi István, Békés András

Csapó Virág •  Dózsa Zoltán László •  Kálid Artúr •  Király Attila •  Rajkai Zoltán •  Selmeczi Roland •  Takátsy Péter •  Varga Klári •  Vasvári Emese

Osztályvezető tanár: Szirtes Tamás
Operett, musical színészek
Barabás Kiss Zoltán •  Boros Zoltán •  Csengeri Attila •  Dániel Gábor •  Élő Krisztina •  Kőrösi András •  Lesznyák Katalin •  Teremi Trixi •  Udvarias Anna •  Vertig Tímea •  Weil Róbert
Osztályvezető tanár: Kazán István •  Versényi Ida •  Szinetár Miklós
Színházrendezők
(Kiegészítő szak)
Hegedűs D. Géza •  Mészáros Károly •  Tasnádi Csaba •  Telihay Péter
Osztályvezető tanár: Ádám Ottó
Film- és televízió operatőrök
Beck György •  Csukás Sándor •  ifj. Schüszler László •  Nemes Tibor Sándor •  Somogyi Róbert •  Szaladják István •  Thernesz Vilmos
Osztályvezető tanár: Szabó Gábor
Film- és televíziórendezők
Bereczki Csaba •  Bollók Csaba •  Günczler Paul •  Röhrig Géza •  Rohonyi Gábor •  Roszol János
Osztályvezető tanár: Szabó István
Riport-, dokumentum-,
ismeretterjesztő-, interaktív
multimédia és reklámfilmrendezők
Borbás Tamás •  Kalbert Erzsébet •  Kocsis Tibor •  Komlós András •  Rudas Gábor Károly •  Szepesi Gábor
Gyártásszervezők
Balázs Gábor Kálmán •  Balogh Lajos •  Bujdosó Iván •  Csermely Ákos •  Fenyves Tamás Miklós •  Hutlassa Tamás •  ifj. Kötzl Géza •  Juhász Sándor •  Kosztáné Hollósi G. Zsuzsa •  Kuczka Péter •  Magyar Péter Béla •  Makkos Zsolt Tamás •  Marjai András •  Németh Miklós •  Szakácsi Varga Éva •  Szeberényi Ottó Árpád •  Zákonyi Sándor Tamás
Évfolyamok · 1989 · 1990 · 1991 · 1992 · 1993 · 1994 · 1995 · 1996 · 1997 · 1998 · 1999 · 2000 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1997-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1997-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Balázsovits Edit •  Bozsó Péter •  Cseke Katinka •  Csőre Gábor •  Dányi Krisztián •  Fesztbaum Béla •  Juhász Réka •  Karácsonyi Zoltán •  Lázár Balázs •  Liptai Claudia •  Majsai-Nyilas Tünde •  Németh Borbála •  Pindroch Csaba
Osztályvezető tanár: Marton László
Operett, musical színészek
Barát Attila •  Buch Tibor •  Dorogi Barbara •  Gieler Csaba •  Haffner Anikó •  Homonnay Zsolt •  Kárpáti Norbert •  Kertész Marcella •  Kiss Zoltán •  Koós Réka •  Ladinek Judit •  Lugosi Claudia •  Pintér Tibor •  Tunyogi Bernadett •  Ullmann Mónika
Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós, Léner Péter
Színházrendezők
Almási-Tóth András •  Keszég László •  Léner András •  Révész Ágota •  Tóth Miklós
Osztályvezető tanár: Babarczy László
Dramaturgok
Gecsényi Györgyi •  Harangozó Eszter •  Horváth Barbara Anna •  Keszthelyi Kinga •  Lengyel Anna •  Maruszki Balázs •  Perczel Enikő •  Szokolai Brigitta
Osztályvezető tanár: Osztovits Levente
Televízió műsorvezető, rendezők
Batiz András •  Hegyes Katalin Ilona •  Holló Márta •  Jáksó László •  Keleti Andrea  • Kolosi Péter •  Marsi Anikó •  Máté Krisztina •  Mester Ágnes
Osztályvezető tanár: Horváth Ádám, Vitray Tamás
Színházelmélet-drámapedagógia
Balatoni Mónika •  Bocska Ágnes •  Csépe Krisztina •  Domonyi Rita •  Dósa Márta Margit •  Eck Júlia •  Jámbor József •  Karai Lívia •  Körömi Gábor •  Lévai Balázs •  Novák Géza •  Petrovics Eszter •  Puskás István  •  Püspöki Péter •  Sió László •  Szebényi Ágnes •  Szinyei Andrea •  Tolnai Ottó
Osztályvezető tanár: Lengyel György
Évfolyamok · 1989 · 1990 · 1991 · 1992 · 1993 · 1994 · 1995 · 1996 · 1997 · 1998 · 1999 · 2000 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2004-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2004-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Színészek - bábszínészek
Altorjai Erzsébet · Ács Norbert · Ellinger Edina · Erdei Julianna · Fodor Annamária · Krucsó Júlia Rita · Pethő Gergely · Schneider János · Semjén Nóra · Tengely Gábor · Teszárek Csaba
Osztályvezető tanár: Meczner János
Színházi rendezők
Harangi Mária · Horváth Patrícia · Nagy Kati · Romvári Gergely · Szabó Máté
Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós
Drámapedagógusok
(levelező szak)
Almási Gizella · Bárkán Judit · Csapiné Matos Ibolya · Csongvai Éva · Csordás Anett · Deutsch Zoltán · Faragó Attila Csaba · Keresztes Mária Erzsébet · Kiss-Balbinat Judit · Kudella Magdolna · Lódi Andrea · Pál Andrea · Papp Márta · Patonay Anita · Seres Ildikó · Szász Katalin Barbara · Telegdy Balázs · Varga Ildikó · Vereb Tamás
Osztályvezető tanár: Gabnai Katalin
Adásrendezők
Déri Balázs · Engel Rita · Horváth Edina · Nagy Anikó Mária · Skultéti Róbert · Tősér Ádám
Osztályvezető tanár: Almási Tamás
Gyártásszervezők
Miklós Péter · Szabó Rita
Osztályvezető tanár: Szohár Ferenc
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészetportál
  • Opera Operaportál
  • Zsidóság Zsidóságportál